HÍRLEVÉL
Tanulmány készül az "Üzleti Parkok" legjobb gyakorlatairól
beállítás kezdőlapnak             
Projektünk során kiemelt jelentőséggel bír a Nyugat-dunántúli Régióban működő innovációs központok, inkubátorházak, illetve ipari és technológiai parkok működését feltáró és elemző "best practice" tanulmány elkészítése, mely során feladatként jelentkezik a Nyugat-dunántúli Régió területén működő üzleti központok vizsgálata, egyúttal a legjobb gyakorlatok beazonosítása.

A regionális "best practice" tanulmány megfelelő előkészítése érdekében a Nyugat-Pannon Zrt. egy szakmai egyeztetést kezdeményezett a régióban működő üzleti központok képviselőinek részvételével a legjobb gyakorlatok feltárására. Az egyeztető fórum elsődleges célcsoportját a régióban eredményesen működő innovációs központok, ipari és technológiai parkok, illetve inkubátorházak képezték, mely szervezetek a "legjobb gyakorlatokként" azonosítható tevékenységeik bemutatása révén közvetlenül járultak hozzá a készülő komplex tanulmány magas szakmai színvonalához, és valós hasznosíthatóságához. A szakmai rendezvény vonatkozásában társaságunk ezen kívül fontos célcsoportnak tekintette mindazon üzleti központokat, melyek a közeljövőben kívánják megkezdeni működésüket a régióban, hiszen a jelenlegi legjobb gyakorlatok megismerése közvetlenül hasznosítható lesz számukra.

A regionális szintű legjobb gyakorlatokat elemző "best practice" tanulmány előkészítésével kapcsolatos rendezvény 2010. január 29-én pénteken került megrendezésre Szombathelyen, a Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. székhelyén. 

A 2010. február végéig elkészülő "best practice" tanulmány a regionális szakértők jóváhagyását követően honlapunkon magyar és angol nyelven egyaránt elérhetővé válik.

LEGFRISSEBB HÍREINK
Végső fázisához érkezett az Üzleti Parkok Innovációs Kézikönyv egyeztetési folyamata Zadarban
2010. július 13-ra szervezett projekttalálkozóra azért érkeztek a partnerek, hogy közösen véglegesítsék az Üzleti Parkok Innovációs Kézikönyvet.
» bővebben
Raktárak helyett képzést kérnek Orbánéktól a logisztikusok
Kihasználatlan logisztikai központok építése helyett a logisztikában dolgozó emberek szakismeretének és emberi értékeinek fejlesztésének segítését várják az Orbán-kormánytól a hazai nagyvállalatok logisztikai vezetői.
» bővebben
Az elemzőket is meglepte az ipari termelés
A ipari termelés májusi adata felülmúlja a várakozásokat, a javuló trend egyértelmű, a kérdés, meddig tart ez a lendület - vélik az MTI által megkérdezett elemzők.
» bővebben